Komfortos irodaszékek

vezetői forgoszekLegtöbb helyen, ha felkeresünk egy szolgáltatót vagy egy vállalkozást azzal kezdik, hogy foglaljunk helyet. Ez nem csoda, hiszen mindenki tudja, hogy sokkal kényelmesebb ülve tárgyalni és így a különböző testi és hivatalbeli különbségek is kevésbé látszanak. Én minden esetben el szoktam fogadni a kedves helykínálást, hiszen sajnos lábam a néhány perces álldogálástól is fájni és dagadni kezd. Ennek „köszönhetően” tudom, hogy ilyen sok típusú szék van az irodákban. Sok helyen csupán azt veszik figyelembe a választáskor, hogy kis helyen elférjen, és egymásba rakható legyen, míg más irodában tisztában vannak azzal, hogy a széknek, legyen szó egy otthoni étkezőszékről vagy egy tárgyaló székről kényelmesnek kell lennie. Az irodai széknél különösen fontos a komfort és a kényelmesség, hiszen gyakran ezen ülve töltjük egész munkaidőnket, vagyis szinte felállás és mozgás nélkül vagyunk nyolc-kilenc órán keresztül. Ha a vállalkozás költségvetésébe belefér célszerű szétnézni az ergonomikus irodaszékek között,  és legalább azoknak a kollégáknak beszerezni ilyet akik valóban alig mozdulnak meg munkaidejük alatt.

Leave a Reply