Mindig szerettem a figyelem középpontjában lenni, így környezetem mindig tudja, hol is tartózkodok egy épületen belül, mikor lépek be vagy éppen mikor távoztam. Persze ezt sokan önzőségnek tartják, én mégis így érzem magam jól és számomra ez a természetes. Ezt a kitüntetett figyelmet azonban nem könnyű elérni, meg kell érte dolgozni. Legalábbis sokan ezt gondolják. Én nem tartom ennyire nagy problémának a dolgot, bár lehet, hogy ennek hátterében az áll, hogy mát rátaláltamba megoldásra. Számomra ehhez mindössze egy üveg különleges illatú FM parfümre van szükségem. Kolléganőim persze nem is sejtik, hogy női parfümjeimet a parfüm webáruházból szerzem be, ahol nem kell egy-egy üvegcse különlegességért több tízezer forintot kifizetnem. Az általam jelenleg használt FM parfüm is például közel 30000 Ft lenne, ha az eredeti illatot szeretném megvásárolni egy parfümériában, ám én megelégszek annak FM parfüm megfelelőjével. Valószínűleg az eredeti árat látják sokan a szemük előtt, ezért nem is találkoztam eddig az „én „ illatommal utazásaim során vagy az üzleti tárgyalásokon.
Monthly Archives: November 2015
Hidrofor tartályok
Nagyszüleim a mai napig a saját kezükkel épített házban laknak, mely kapcsán már többször szóba került a családi beszélgetések során a vízellátás kérdése. Muszáj volt róla beszélni, hiszen saját kútból kapják a vizet, amely azt jelenti, hogy hidrofor tartály van beüzemelve, ami sajnos az utóbbi időben rosszalkodik. A probléma azonban ott van, hogy környékükön nem találtunk egyetlen olyan szakembert sem, aki hozzá mert volna nyúlni a rendszerhez. Öcsém persze próbálkozott, végül azonban a saját lakhelyéről utaztatott el egy vízügyben jártas szakembert, aki rövid idő alatt rájött a hiba okára. Azt javasolta, hogy cseréljük le a rendszert és építsünk be egy házi vízművet, mely nagyon csendes és többféle biztonsági elemmel is fel van szerelve. Természetesen tisztában volt vele, hogy a házi vízmű beszerzése is rá fog várni szaktudás hiányába, így azonnal leültette testvéremet az internet elé és megmutatta neki, hogy melyik típusra gondol a szivattyú webáruház kínálatából, melyik vált be neki és kollégáinak a legjobban.