Nagyon régen vágytam már egy fitness labdára, de sohasem tudtam beszerezni magamnak. Igényemet persze családom több tagjával is megosztottam, ám úgy tűnt senkihez nem ért el érdemben kérésem. Hosszas várakozás és több neves napom elmúlása után aztán úgy döntöttem saját kezembe veszem mégis a beszerzést és elkezdtem kicsit spórolni. Tudom furcsa, hogy egy ilyen olcsónak is mondható dolog miatt spórolnom kell, de első a család és a lakás szükségleteinek kielégítése mindig. Közel fél évig gyűjtögettem a konyhapénzből mire sikerült megvásárolni a megfelelő méretű labdát. Akkor azt hittem azután minden rendben lesz és boldogan használhatom majd az általam eltervezett dolgokra. Sajnos csalódnom kellett, mert kiderült, hogy speciális szelepe van, így csakis tűszelepes pumpával lehet megfelelő keménységűre fújni. Kicsit meg is lepődtem, hiszen egészen addig azt hittem, hogy a tűszelepes pumpa a sportlabdák (például a foci, a kézilabda és a kosárlabda) megfelelő fújásához használható elsősorban.
Fitness labda a koordinációs képességet fejleszti
Leave a reply