Azt hittem sohasem fogunk átköltözni az egyik lakásból a másikba. Minden és mindenki összefogott ellenünk, bármibe kezdtünk kudarcba fulladt. Először a zöldséges adta le a szelektív hulladékgyűjtés során minden nagyobb méretű dobozát, majd a szállításra felkért teherautó sofőrjének romlott el a teherautója. Ebben a percben azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem is lehet, de sajnos tévedtem. Nővéremmel ugyanis megegyeztünk, hogy a költözés előtt egy héttel már odaköltözik hozzánk, hogy segíteni tudjon az apróbb dolgokat berakni a költöztető dobozokba, becsomagolni a törékenyeket. Hozzánk indulása előtt azonban kerékpárjával elesett és eltörte a karját, be kellett gipszelni, így nem tudott aktívan részt venni a költözés előkészületeiben, a pakolásban. Megkérdezte persze, hogy eljöjjön-e ennek ellenére, de én mondtam neki, hogy nyugodtan pihenjen, hiszen úgysem venném hasznát, fél kézzel még a költöztető dobozokat sem tudja odébb húzni vagy leragasztani azokat az átlátszó ragasztó szalaggal.
Költöztetés feliratozott dobozokban
Leave a reply