Tudom mekkora öröm a családban, ha kiderül, új gyermek érkezik, így mikor bejelentette kolléganőm, hogy kisbabája lesz madarat lehetett fogatni velem is. Megígérte, hogy velünk marad még néhány hónapig, és csak akkor vesz búcsút tőlünk, ha orvosa felszólítja erre. Addig a napig azonban besegít továbbiakban is mindenben, sőt betanítja azt is, aki munkáját fogja végezni távolléte alatt. Azóta eltelt néhány hónap és eljött a nap, amikor nagy pocakkal utoljára jött be dolgozni. Lelkesen készültünk babaváró bulijára a tárgyalóba, beszereztünk több lufit és tortát is intéztünk. Nem szerettük volna csupán ennyivel elengedni, így rendeltünk neki az ékszerragyogas.hu webáruházból egy szép rose gold színű, színes szívecske fülbevalót. Izgatottam vártuk, hogy mit fog hozzá szólni, de nagy örömünkre elnyerte tetszését. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első babával készült képeken is ezt viseli a kórházban. Hazaérkezésük után nem sokkal meg is látogattuk őket otthonukban, de akkor az édesanya nem kapott ajándékot, csupán a kicsinek vittünk egy hatalmas pelenkatortát.
Ragyogó ékszerek ajándékba
Leave a reply